lusta vagy.

Luf még él, csak totál szét van szórva, még mindig nem tudja, hányadán kéne most állnia a világgal. Minden fura, nem tudom merre tovább, csak melózok, meccseket nézek, sörözgetek, közben megőrítenek a hülye nők, vagy éppen én viszem magam az őrületbe velük. Nem vagyok normális. Ma moziba megyek ex exemmel, mindennemű szervezkedésem ellenére ott lesz exem is. Érdekes lesz, amikor megpillantja a nyakam. Közben a balhés csajjal valószínűleg hétvégézek majd egyet, és akkor még nem szóltam Cs-ről, akivel megint órákat beszélgetek. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ 

Ja, és várható, hogy a nagy szünetet ellensúlyozva, mégis csak megírom az elmúlt másfél-két hónap postját. Egyben.

 A net. kétdimenziós lelki fürdő. Vadidegenekkel társalkodsz, amit buszon, vonaton, utcán általában nem teszel. Itt pedig boldogan, kitárulkozva, lelkesen és szószátyár módon, mint valami bugris hülyegyerek. Táncolsz a verbális fekáliában.
A net drog. Betűkbe konvertált megváltás. Csendbe forgatott hangzavar. Arctalan, névtelen és felszabadító mámor, kontroll és zabla nélküli, bármikor elővehető és eldobható, mindent jelentő semmi.
A net raktár. Embereké, akik szinte soha nem bújnak elő, de itt előhozzák, felszítják, odaköpik magukat a többiek elé, mert itt mondhatsz, amit akarsz, lehetsz, aki akarsz, és néhány órára elfelejted, amit el kell.
Megváltás, átok, vágyak, mondatok.
Nevek, telefonszámok, sorok.
E-mail-címek, betűk, rajzok.
És elperegnek, mint a homok. Mert közbeszól a harmadik dimenzió. A virtuális eufóriád valójában csak égő szemek, fáradt kezek, elzsibbadt lábak, a monitor zizegése, a cooler halk pörgése.

És mégis ragaszkodsz hozzá.
Mert nincs egyéb igazság számodra, csak az, amit önmagadnak hazudsz.

forrás:http://marquisdesade.blog.hu/

"Találkoztál már olyannal, aki hirtelen szembesül azzal, hogy a másik csomagol? Találkoztál már olyannal, aki tehetetlenségében mindent kitalál, hátha jön a csoda, és a másik mégis meggondolja, és mégis marad?

szakítottunk, nem volt jó neki, ő mondta ki, fájt, nem akartam, hogy ennyire, később azt hallottam, hogy már előző nap megcsalt, azzal aki betörte az orrom, nem megyek vele/velük balatonra, ezért is én vagyok a szar, meg hogy visszakérem az előleget a tulajtól, és nem rajtuk keresztül intézem, OMFG ember, ébresztő, hol élsz? megint újat tanultam, mindig van új, de azt már egy életre megjegyeztem, hogy körülöttem minden extrém módon megy végbe, olyan apró-cseprő dolog, amik másoknál hétköznapi, egyszerű, unalmas, az nálam...nem tudom kifejezni, hogy milyen, de nem unatkozom, izgalmas, fárasztó életem van az tuti.

még mindig meg tudnak lepni az emberek. direkt nem törtem össze helyben, csak iszogattam tovább, nem mutattam ki, hogy mennyire szarul vagyok, mégis segítettek, beszélgettek velem, kedvesek voltak. lehet máskor is ilyenek, de most felértékelődött. ráéreztek. barátom "csaja" felhívott minket magához, mert kajás voltam, és adott zsíros kenyeret hagymával, meg cigit is töltött nekem, bár még volt nálam. innen is egy hatalmas köszi neki.

facebookon is odakommentelnek, likeolnak, hogy egyedülálló lettem. ♥

jó, hogy vannak nekem, már csak egy társ hiányzik. most már nem adom alább, csak ha tényleg úgy érzem, hogy ő kell, akkor fogok szeretni, a lelkemet kitenni.

megyek SZINre, élek.

nem vagyok értelmes, offolok

Tegnap éjjel akartam írni, csak valamiért nem ment a blog, most meg már nem olyan, szóval rövidre is fogom a dolgot. Csak annyi, hogy mindig meghökkent, elborzaszt, megfélemlít, elbizonytalanít, hogy mennyire törékenyek az emberi kapcsolatok. Egy nap alatt, egy óra alatt, egy mondattal rozoga kártyavárrá lehet alakítani akár egy fél éves, éves, vagy hosszabb kapcsolatot is. Az a durva, hogy akárhányszor tapasztalom ezt meg, eddig nem voltam képes megszokni, felfogni, hogy miért ilyenek az emberek, ha van valamijük, ami fontos nekik, valakijük, aki mindig ott volt/van mellettük, akkor hogy tudják azt a valakit bántani. És ugye a bántásnak elég sok válfaja van...

I'm a lot like you so please 

Hello, I'm here, I'm waiting

I think I'd be good for you 

And you'd be good for me 

Mit lehet csinálni tanulás helyett:

játszani, zenét hallgatni, filmet nézni, msnezni, facebookozni, meccset nézni, napozni, sétálni, fagyizni, aludni, alkoholizálni, billiárdozni, csocsózni, gondolkodni, kutyát sétáltatni, puruttyát nézni, újságot olvasni, tv-t szerelni, windowst telepíteni, szexelni, hugival beszélgetni, szülőkkel veszekedni, blogot írni...

 "Az ember legégetőbb szükséglete az, hogy valaki megfogja... és megmondja neki... hogy minden (az a 
minden nem olyan egyszerű dolog; benne van a csecsemőtej, apánk tekintete, a kandalló recsegése egy hideg reggelen, bagolyhuhogás, meg az a fiú, aki miatt bőgve mész haza az iskolából, a mama hosszú haja, a szorongás és a hálószoba falára vetülő, eltorzult árnyképek), hogy 

...minden jóra fordul."

 Még mindig esik. Az ablakon kinézve, olyan mintha rá akarnának ülni a házakra. Nagy szürke pamacsok, ahogy szépen rásiklanak a lapostetőkre, közben meg lecsorgatják... Hm.  
Ma az egész napom evésből, alvásból és zenehallgatásból állt. Eme rengeteg perc sem (..) volt elég, hogy rendberakjam magam. Tudom, hogy jön majd valami és minden megváltozik, csak türelmetlen vagyok, nehéz kivárni. 
Praktikus okokból és a saját lelki békém miatt elkezdtem megint a tabit. Nem akarok megint másfél hétig itthon bőgni, idegeskedni, kifutni a világból. Meg veszek egy kutyát, vele álmodtam, mostmár tuti. Csinálok nyelvvizsgát, jogsit, elválalom a pesti gyakornoki melót, megcsinálom a műkörmös tanfolyamot, tanulok spanyolul és szakosodom is. Ennyi elég lesz? Rendben vagyok? :)

 Csak álltam és néztem ahogy tombol a természet helyettem is. Hatalmas villámok voltak, a dörgések pedig a panel tömbök között még erősebbek voltak. Nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok. Hogy még mélyebbre süllyedek/ünk. Süllyed. De igen, velem bármit meg lehet csinálni. No nem, ezt így tovább nem folytatjuk kérem szépen. K. a felhalmozottam, hogyha visszaesek, valamit csináljon. Már most nagyon hiányzik, hogy nem beszélünk, de ez így nagyon nem helyes. Hatalmas defekt nálam és nála is. 
Magam miatt kell élnem, magamnak kell jót akarnom, és azoknak akik szeretnek engem. Vettem képkereteket, végre megcsinálom a régi ötletemet, kellemes pillanatokat, emlékeket pakolok ki a falra, olyanokat amik jókedvre derítenek és bátorítanak. Kicsit jobban széthúztam a vizsgáimat, szerzek állást, megyek a Voltra, Balatonra... lefoglalom magam, mert hiányzik, és ez csak sokára fog megváltozni. 
Amire irigy vagyok, hogy másokat jönnek szülők látogatni, hozzám meg nem. Pedig tényleg mekkora meglepi, amikor beállítanak, hoznak kaját stb. Áh. Nem gond, ezt kell szeretni. Abbahagyom, megint nem vagyok értelmes

 Így indult:

És ilyen lett:

ui: This is who I am-et akartam, de tiltva van a beágyazás...

https://www.youtube.com/watch?v=ELLyhD99Ip0

Bárcsak tudnám, hogy kiben bízhatok és kiben nem. Ma kiadtam magamból ami bántott, ami bizsergett, nem hagyott gondolkozni, nem hagyott másra gondolni. Ott helyben megkönnyebbültem, de most nem annyira jó. Olyan idegen a saját életem, olyan csapongó, a pillanat alatt minden a feje tetejére áll. Miért? Mitől? Hogyan?
Csak szeretném tudni, hogy mi a helyes, hogy pest után ki leszek e borulva, hogy szabad e ilyenbe belemennem.
Csak tudnom kéne, hogy kell e támogatnom exet, akarom e, vagy hogy ő akarja, mit kéne?
Csak tudnom kéne, hogy hogy kéne.

Luf jól megfogalmazta, olyanok vagyunk A.-val, mint a gyerekek, mindketten nagyon keressük máshol magunkat, közben meg valami maradvány gémkapocs még mindig köt. Legalábbis engem, és nem a szívemet, a lelkemet. Viszont valami hatalmas defekt van nála, tegnap egész este rázott tőle a hideg, még sosem éreztem, hogy ennyire ne lenne valami okés vele. Valami, valami nagyon...

Már kezdem megszokni, hétvégén otthon, most meg 3 napig Szegeden vagyok egyedül. Itt azért kicsit jobban nyomaszt a dolog, rohadt nagy házban, ahol öten élünk...még jó, hogy szeretem a fura hangokat, meg hogy imádom a horrorfilmeket :) De hiányzik, hogy nincs kivel együtt röhögnöm valami filmen, vagy megosztanom, hogy milyen volt a napom. Épp rohadt nagy vihar van, nem rég mentem ki egy cigire. Imádom nézni és érezni a természet erejét. Mindig elcsodálkozom, hogy milyen kis porszemek vagyunk mi valójában ezen bolygón. Egyszer majd csak visszakapjuk azt a sok rosszat, amiket mi csináltunk itt évszázadok alatt.

Cs-vel még ma nem beszéltem, majd gondolom később, de facebookon azért eléggé aktívak vagyunk, tetszikelés, kommentelés, bökdösés oda-vissza. Elég rendesen eltorzította az internet az ismerkedési normákat, de gondolom ezzel mindenki tisztában van. Más kérdés, hogy ezt természetesnek vagy bizarrnak fogjuk fel. Tegnap elég sokáig beszélgettem ugye vele, meg után még zenét kellett hallgatnom, hogy megnyugtassam magam. Nem tudom, mikor kezdtem el csak a fizikával foglalkozni, 3 órát aludtam...DE négyes lett :)

Rég éreztem ilyen kesze-kuszának a lelkemet, nagyon bekavart azzal, hogy rámírt tegnap. Lassan fél éve vagyok G-vel, tudjuk, hogy nem vagyunk egymásnak a nagy ő, meg hogy csak azért vagyunk a másikkal, hogy jól érezzük magunkat.  Tudom, hogy én jobban szeretem őt és jobban kötődök hozzá, mint fordítva. Tudjuk, hogy ha vége lesz, akkor az miatta lesz. És ezek tudatában egyre inkább gondolom úgy, hogy hagynom kellene, hogy érdekeljen Cs. De ha így is lenne, azzal se tudnék mit kezdeni. Több száz kilométer, most nyáron egyszer tudnánk esetleg találkozni, és ennyi. Messze lenne Szegedtől és Szolnoktól is, sehogy se lehetne összehozni. Ha végeznék sulival, mindennel, akkor esetleg nagyot kockáztatva arra felé költözni, munkát keresni, stb....de addig meg még annyi minden történhet. Megtalálhatja akit keres, mondjuk ez lehet megnyugtatna, és nem gondolkoznék ekkora marhaságokon. Már ha ezek marhaságok. Legszívesebben most vonatra szállnék...

Van az a pont, amikor el kell dönteni, hogy mi a fontos az életben. Mit akarsz vele kezdeni? Mi a fontos? Ki(k) a fontos(ak)? Van, amikor az élet meglebegteti a szemünk előtt a választható utakat, néha ezt meglátjuk, néha nem. Egyszer viszont mindenkinek muszáj döntenie, olyan nincs, hogy csak úgy élsz. El kell döntened, hogy, tanulsz és jó szakember leszel, rendben elvégzed a sulit, lediplomázol vagy csak tengsz majd egy cégnél. Ha egyáltalán felvesznek. Soha nem leszel teljes értékű munkaerő, soha nem fogod a munkádat 100%osan elvégezni, nem fog érdekelni, fejlődni meg csak hatalmas erőkifejtéssel tudsz majd...Nem kapsz elismeréseket, és amit az évek során megpróbáltál összekuporgatni a suliban semmit, de semmit nem fognak érni.
Persze fel lehet fogni ezt a pár évet egy hatalmas nagy buliként is. Itt a szabadság, nicsnek szülők, kötelékek, de igazán nagy felelőség sincs még a nyakadban... azt csinálsz és akkor, amikor csak szeretnéd.. Mehetsz heti 4szer bulizni, elköltheted a rezsi pénzt, és élhetsz száraz kenyéren... mert te élvezni akarod az életet.
De mi van akkor, ha az ember mindkettőt szeretné és nem egymás után, hanem egyszerre? Az én esetemben ez a két opció egyszerre kapott létjogosultságot, de ha nem is kioltották, de elnyomták egymást, egyikse sikerült túl jól. Állandó hullámvölgyeim vannak, vagy az egyik, vagy a másik kerül felülre, és ennek kapcsán csak nagy zűrzavar és hülyeség lesz az eredmény..
Jó lenne tudni, hogy ha választok, mennyire fog hiányozni a másik élet. Jó lenne tudni, melyik a helyes út, hogy működik e a kettő együtt úgy, hogy nekem is csak 24 órából áll egy napom. Jó lenne tudni mikor növök már fel. Vagy talán ez is olyan, mint amikor alsósként mondogattuk, hogy nem tudjuk elképzelni milyen lehet gimisnek lenni, de egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy már azok vagyunk.. Mi van ha már felnőttünk? Mi van ha ez a felnőtt lét, és nem kell tőle többet várni? Mi van ha csak ez jut? Vagy hogyha ez nem is olyan kevés, mint amennyire most látom? Mi van ha egy csomó mindent nem veszek észre, és emiatt elszalasztom a kínálkozó lehetőségeket, ha elfutnak mellettem az emberek, a helyek, az élmények? (...hogy lehetne meglátni a pillanatokat?..)

Muszáj, nem bírom ki, ha nem adhatom ki magamból. Fizikát tanulnék, de valami mindig közbejön. Először összekaptam G-vel (barátnőmmel), aztán lenyugodtam volna, mert ki is békültünk, megbeszéltük miken, hogy kellene változtatni, és utána, nem sokkal később....rámírt. RÁMÍRT. 1 éve nem beszéltem vele, ő nem akart, került, nem vette fel a telefont. És most rámírt. Cs-nek hívják. 

Cs. az a lány, akivel életemben nem találkoztam, csak írásban és telefonon beszéltünk....sokat. Tényleg sokat, és még azelőtt sose éreztem, hogy valakivel ennyire közös nevezőn lettem volna, mint akkoriban vele. Életfelfogásban, gondolkodásban, zenében, filmekben, ♥Tiszában♥ ,de még politikában is. Hihetetlen volt, úgy beszéltünk át egész délutánt, estét és éjjelt, hogy fel se tűnt. Persze, ez csak az én oldalam, az hogy ő hogy fogta fel a dolgot, azt nem tudhatom. 

Aztán jött a nyár, és mentem a Balatonra haverokkal egy hétre. Cs. Balaton mellett lakik, gondoltam találkozzunk. Megbeszéltük telefonon, oké, minden fasza, gombóc a torokban már előző este. Haverok közül csak egy barátommal mentünk ketten a Badacsonyba borozni, túrázni, zsíroskenyerezni, de még előtte útbaejtettük volna a találkát. Vonaton ültünk, még negyed óra és ott lettünk volna, de nem vette fel, hiába hívtam. Akárhányszor is próbálkoztam....Hihetetlenül rossz érzés volt. Beleélni magad abba, hogy találkozhatsz azzal, akit még sose láttál, mégis úgy érzed, hogy akár mindened ő lehet. Azóta egyszer beszéltünk, augusztus 20-án, de őszintén szólva már nem emlékszem, hogy mit.

Bocsánat, nincs egy év, de majdnem. Itt ülök Szegeden, egyedül az albérletben, fizikát kellene tanulnom. Meguntam a facebookot, épp elhatároztam volna magam, hogy akkor most tanulás. Mirindát használok MSN helyett, mobilnettel csak ez működik. Tudni kell róla, hogy ha rádírnak, nem dobja fel, neked kell az óra melletti felnyíló menüben nézegetned, hogy keresett/keres-e valaki(de lehet, hogy csak én nem értek még hozzá eléggé). Igen...megérzés...megnéztem...villog...gondoltam megint T. vagy valamelyik másik szaktárs, vagy valami hülye haver. De nem. Cs. volt az. Egyből hevesebben vert a szivem.

Szia,nemzavarok,mizujs szokásos kezdés a részéről, mire én nem akartam elmesélni az elmúlt évemet, elég hosszú lett volna, címszavakban leírtam, megkértem inkább beszéljünk arról, hogy vele mi történt, erős kezdés ott is, meghalt a nagypapája. Nehéz volt innen továbblépni, de jött az én papám, érettségi, meló, választás, nyár...És te mit csinálsz a nyáron?-kérdezte...Fájt azt válaszolni, hogy most nem igazán esik útba, ahol ő lakik, meg belegondoltam, hogy nem vagyok én hülye? Egyből azt hiszem, hogy azért kérdezi, mert most talán találkozna? Mondtam, hogy arra nem, de másfele leszek a Balatonon...De mi is leszünk arra, unokatesóm arra lakik-mondta, és kiborított. Később ezt még megbeszéljük, most megy aludni, jóéjt kíván, mondtam, hogy hajnalig tanulás lesz, akkor jótanulást :)

Várom a folytatást...bár gyanítom, így a fizika már nem fog 8 óra múlva összejönni.

ui: lehet, hogy csak én reagálom túl, mondani se kell :) dr. house-ban hallottam a minap, hogy tudatlanság, félegészsgég :)

Ma csak ennyire szomorúan...

A hétvégi élmények.:
Épp mikor már megragasztottam ujra összetörtek.

So, what do you think about this?

Kurvára nem fogom fel, hogy miért vagyok én ilyen, miért nem tud velem felszínes lenni? Miért kell megmutatnia, hogy nézd, én nem is vagyok ám akkora fasz! Kit érdekel? Kicsit másról szól a kapcsolatunk, nem akarom tudni, hogy ő egy rendes, értelmes, intelligens srác, aki most így él. Nagyon gyűlölök hasonlóságokat felfedezni. Nem, én nem egyedi vagyok és különleges, csak arról van szo, hogy aki hasonló, az megért, azt megértem és kötődünk. UTÁLOM. Nagyon szeretnék csak magam lenni, önmagam, rájönni, hogy ki vagyok én és mit akarok az élettől. Csak vannak dolgok amik egyedül nem mennek...
Úgy érzem ebből a dologból még hatalmas szenvedés lesz... nem csak pozitív értelemben :)

Biztos, hogy komoly változásokon megyek keresztül (pozitív? negatív?), változik a zenei ízlésem is. (meg pasik terén is... hagyjuk) Mostanában hatalmasat fordult velem a kocka. Furi, régen falnak mentem az ilyen zenéktől, ma meg üvölt a fülembe, hogy fuuuuck me, i am famous! :D

Do you want me?

Nem jó itthon. Ilyenkor bent szoktam lenni a városban, barátnőmmel, barátokkal, és iszogatunk, vagy barátnőmnél vagyunk, filmezünk, beszélgetünk, stb. Ehelyett ő iszik haverokkal, én meg itthon ülök-tuniillik nem kapok pénzt, eről egyszer külön postot írok-, és fizika tanulás helyett BL-döntőt nézek. (Hajrá Inter, de csak Murinho miatt, meg mert nem szeretem a Bayernt.)

Először van ilyen 5 hónap alatt, hogy amikor Szolnokon vagyok, nem vagyunk együtt. Éppen a héten volt ebből probléma, hogy többet vagyunk külön, mint együtt. Én ebbe beletörődtem, meg mindjárt itt a nyár, vége lesz a vizsgáknak, és minden fasza lesz. Meg amúgy is épp elmúltam 20, kicsit felnőttebbül gondolkozom, mint ő. Neki nehezebb ezt elfogadnia, de akkor miért csinálja most ezt? Jöhetett volna ide, mehettem volna hozzá, de nem, inkább bemegy a városba, leportózza magát, aztán gondolom megy a következő kocsmába, ahol eltörték az orrom, és valószínűleg azzal az emberrel fog órákat beszélgetni, aki betörte az orrom. Normális ez? Nem bízom benne. Én normális vagyok?

Ma már megkaptam, hogy túlságosan kötődöm, ráakaszkodok, állítólag. Én nem így látom. Lehet jó emberismerő vagyok, csak magamat nem ismerem? Engem ki ismer? Nem veszem el előle a levegőt, sőt, menjen nyugodtan, én is eljárok Szegeden másokkal erre-arra. De én tisztában vagyok azzal, hogy nem tennék senkivel semmi olyat, még csak beszélgetni se beszélgetnék órákat egy lánnyal, nem hogy, egy exszel, aki betörte a mostaninak az orrát...Egyszerűen nem érte még el ennyi idő alatt, hogy feltétel nélkül bízzak benne, ami egyértelműen az ő hibája, mivel nem egyszer fordult elő, hogy ezzel a sráccal beszélgetett 3tól 6ig, én meg addig hazamentem hozzá aludni...

És ha szeret, és lesz valami, akkor holnap vajon elmeséli, mert őszinte hozzám, vagy magában tartja, ezzel éltetve azt az illűziót, hogy minden rendben? 

Lehet most kap értelmet az előző postom...azok a KURVA megérzések...

3 és fél óra múlva kelnem kell, ezért inkább le se fekszem. Nem mentünk bulizni. Vizsga után volt "elbeszélgetésem", felkavart, felzaklatott, szétszedte a puzzle-t és össze kellett raknom. Anyuék rendesek voltak, őszínte esténk volt, fura volt, kicsit idegen, kicsit félek, hogy majd minden visszaváltozik, de tudom, hogy nem szabad hagynom, nem vagyok gyenge. G. majdnem eljött értem, de amilyen hulla vagyok nem lett volna jó ötlet. Egyébként sem tudom, hogy jó ötlet e, nem akarom, hogy kitudódjon, nem akarom hogy "több" legyen.
Rövid hajat akarok. Változást. Szőkét vagy vöröset. Be merjem vállalni?