Csak álltam és néztem ahogy tombol a természet helyettem is. Hatalmas villámok voltak, a dörgések pedig a panel tömbök között még erősebbek voltak. Nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok. Hogy még mélyebbre süllyedek/ünk. Süllyed. De igen, velem bármit meg lehet csinálni. No nem, ezt így tovább nem folytatjuk kérem szépen. K. a felhalmozottam, hogyha visszaesek, valamit csináljon. Már most nagyon hiányzik, hogy nem beszélünk, de ez így nagyon nem helyes. Hatalmas defekt nálam és nála is. 
Magam miatt kell élnem, magamnak kell jót akarnom, és azoknak akik szeretnek engem. Vettem képkereteket, végre megcsinálom a régi ötletemet, kellemes pillanatokat, emlékeket pakolok ki a falra, olyanokat amik jókedvre derítenek és bátorítanak. Kicsit jobban széthúztam a vizsgáimat, szerzek állást, megyek a Voltra, Balatonra... lefoglalom magam, mert hiányzik, és ez csak sokára fog megváltozni. 
Amire irigy vagyok, hogy másokat jönnek szülők látogatni, hozzám meg nem. Pedig tényleg mekkora meglepi, amikor beállítanak, hoznak kaját stb. Áh. Nem gond, ezt kell szeretni. Abbahagyom, megint nem vagyok értelmes

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.